Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. A köztársasági megbízott ebédje Balogh P. Ferenc, Kurír, 1992 június Az ebédlõben sorjában minden asztal megterítve, halványsárga abrosz, egy mûanyag, könnyen tisztítható másik terítõ, fehér kancsó, ezüstöt utánzó szalvétatartó. Hét sorban négy asztal egymás mögött, a terem hosszában végig ablakok. Délben kinyitják az ajtót, s az emberek pillanatok alatt elözönlik a helyiséget. Szorgos asszonyok cipelik ki tálakban a levest, tálcákon a másodikat, fordulhatnak vagy százszor is. Egyik asztal sem különb a másiknál, mindenik éppen olyan, amilyennek ilyenfajta alkalmatosságoknak lenniük kell egy ebédlõben. A kosztolók kifújják magukat, ilyenkor ebédkor szót váltanak a délelõtt történtekrõl. Akad, aki siet persze, s pillanatok alatt eltünteti az ebédet. S mindeközben van egyfajta állandó alapzaj, edények, kanalak csörgése, kedélyes zümmögés. Pártállás szerint folyik egy kis politizálás is, kik éltetik, kik pedig a poklok mélyére kívánják kedvenc politikusukat. És ez így megy napról napra, miként az is csaknem mindig egyformán esik meg, ahogy kinyílik az ajtó és belép a Megbízott. Megáll a levesmerõ nagykanál is egy ezredmásodpercig a levegõben, a csobogó víz is halkabb lesz kicsit. A Megbízott beteszi az ajtót és lassú, mondhatni kimért mozdulattal végignéz a termen. A Megbízottnak nincsen külön asztala, mindenki oda ül, ahová akar, demokrácia van. A Megbízott is oda ül, ahová néki jól esik. Neki általában az ebédlõ jobb szélsõ traktusában esik jól, pár másodperc alatt kiszúrja a megfelelõ ülõhelyet, majd nekilát a megközelítésnek. Legtöbbször a bal - bár elõfordult már, hogy a jobb – kezét teszi zsebre, és puhának tûnõ, mégis határozott léptekkel odavonul. Ezenközben vállai kissé megemelkednek, a csípõ finoman ingani kezd és kileng a szabadon lévõ kéz. Gondosan kivitelezett mozdulatsor. Mindenki láthatja, itten a hatalom éppen egy megbízott képiben van jelen. A megbízott leül, arcán lesújtó visszatükrözõdése az abrosz állapotának és ennek a nyomorult helyzetnek. Odainti az egyik felszolgálót és hibátlan hangképzéssel, bár kicsit hangosan, persze csak annyira, hogy a túlsó oldalon is hallani lehessen, parancsokat osztogat. Hozzon szalvétát, hozzon vizet, ilyesmit. Néha visszaküldi az edényt, és elmosatja a kanalat. Ritkán, amikor a Megbízott talán fáradtan, esetleg idegesen érkezik az ebédlõbe, elõször le sem ül. Magához kéreti a sorhoz beosztott fehérnépet és letakaríttatja az asztalt. Amíg amaz tüsténkedik, a Megbízott áll, keze a zsebében. Vár. A köznép úgy tesz, mintha nem látna semmit. Éppen ekkor jönnek sorra a tányéron a legrakoncátlanabb falatok, nehezen lehet felvágni a húst, akad elfoglaltság bõven. A Megbízott végre hozzálát. Nincs kényes ízlése, általában mindent elfogyaszt, lehet, ezzel teszteli, miféle holmikat eszik a nép. A közelmúltban egyébként elterjedt a pletyka, miszerint az üzemeltetõ étekfogókat kíván szerzõdtetni, akik csinosan felöltözve, miután elõkészítették az asztalt, szervírozzák az étkeket. Megannyi szolga, fejükön kicsiny kalappal, beletûzve egy szál friss virág, talán tulipán. Hanem az ebéd. Annak is vége szakad egyszer, a Megbízott feláll, és ha lehet, még elmélyültebben, még jobban koncentrálva a lépések hosszára és súlyára, a kijárat elé veszi az irányt. Menet közben aztán, mikor is észleli, hogy egy-egy ételdarabka beszorult a megbízotti fogak közé, szerepet kap a nyelv is. Valahonnan hátulról, de egészen hátulról indulva jön elõre. Feltüremkedik a felsõ fogsor és a bõr közé. Ottan moccan párat, aztán kezdõdik az egész, elõröl. Lefelé jövet azonban a nyelv egy sajátságos hangot hallat, egy véget nem érõ, erõs "cé" hangot. Ez a ciccegés aztán végighullámzik a termen, rendet vág az asztalok között, így most már mindenki tudja: a Megbízott befejezte az ebédet. Kéz a zsebben, fej a magasban, vállak feszesen, tekintet a fenséges magasságokban, a Megbízott elhagyja az ebédlõt. A többiek pedig ott maradnak magukra, a saját levesükkel és fõzelékükkel, mindennapi problémájukkal, ám azzal a boldog tudattal, hogy ma is látták: a Megbízott jóízûen költötte el ebédjét. Váljék egészségére! Balogh P. Ferenc A köztársasági megbízott ebédje, Kurír, 1992 június